Talán a leglényegretörőbb címnek hathat: Fame – A hírnév ára.
A Budapesti Operettszínház tavaly nyáron bemutatott musicalje számomra top5-ös színházi előadások listájába tartozik. Amikor júniusban először láttam, már akkor is elgondolkodtatott, de most, hogy a szakdolgozatomat is a hírnévépítésről írom, mégjobban ilyen célzattal hatott rám.
Azt hiszem, ez nem egy olyan szokványos előadás, ahol van egy, vagy kettő főszereplő, akikkel a cselekvény legjava, a legizgibb dolgok történnek. Nem. Itt nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy Carmen, Serena, Iris, Mabel, Jack, Nick vagy José az, akivel a legtöbbet foglalkozik maga a sztori. Külön szálak vannak, amelyek egységet alkotnak, de egyenként is nagyon lényegesek.
Sokat lehet töprengeni azon, hogyan változnak meg az emberek. Történhet ez a változás nagyon rövid időn belül vagy akár évek alatt. Azt viszont magabiztosan kijelenthetjük, hogy a sztárság, a hirtelen jött hírnév, vagy éppen az idáig vezető út méginkább “rásegít” erre az “átalakulásra”. A Fame-ben Carmen az, aki teljesen biztos abban, hogy az ő tehetsége lehetővé teszi, hogy egészen a csillagokba repítse őt. A túlzottan magabiztos lány az iskolát is otthagyja ennek érdekében, nyakába veszi a nagyvilágot és elindul egyedül, hogy megvalósítsa az álmait és híres legyen. Hiába volt minden jószándék, tanács és szeretet Shlomo részéről, mindez hiába. A végén mégis drogozni kezd és túladagolásban meghal és így elveszett egy igazi tehetség.
Nagy álmom volt, hogy Gubik Petrát láthassam ebben a szerepben. Igazi bájos jelenség a színpadon, s bár ez nem egy kifejezetten pozitív szerep, de úgy gondolom egy szuper, nagyon hálás karakter. Petra valahogy mindig tudja, milyen szerepeket kell “megynyernie”. 😀 Mindegyikben fantasztikus és mindig öröm látni, hallani.
Aztán ott van még Serena és Nick története. Ők a musical cuki szerelmespárja. Bár kezdetben Serena érzései mondhatni nem hatják meg Nicket, mert a fiatal fiút csak a művészet, a színészet érdekli. De mint mondani szokták: a lassú víz partot mos. Az előadás vége felé azért mégiscsak rájön “Nutellasztárunk” is, hogy szereti a lányt és így révbe érnek. Happy End. 🙂 Nicket egyébként Veréb Tamás játszotta, akit eddig bármiben ha láttam, mindig csak csodálkoztam a tehetségén, a hangján. Fiatal kora ellenére maximalistának, a munkájára igényesnek lévő művésznek tartom őt.
Vegyük most sorra Irist és Jacket. A két táncos ismeretsége nem indul valami fényesen. Aztán egyre jobban egymásba gabalyodnak, annyira, hogy az eredmény egy baba lesz… egy meg nem született baba. A balerina ugyanis véget vet szerelmüknek, nem akarja magát egy lúzer srác mellett lekötni, innentől kezdve csak magára figyel. Az orosz fiúnak nem csak ezzel a nehézséggel kell szembenéznie, megbukik angolból, diszlexiás, szülei kiskorában elhunytak. S bár szörnyen tehetséges, nem kap diplomát.
Gömöri András Máté és Kapitány Dorottya olyat nyújt táncban, színpadi jelenlétben, hogy azt egy szóval nagyon nem is lehet leírni… vagy talán mégis, úgy, hogy: Csoda.
Mabel Vágó Zsuzsi tolmácsolásában, egy igazi tömör-gyönyör figurája az előadásnak. Imádnivaló. S bár felszólították, hogy fogyjon le, hiszen táncosnak készül, ő mindig éhes és minden étel a kedvence. Hal diétát tart, magyarul, ha éhes, jól megtömi a hasát. Ő egy abszolút pozitív személyiség, mindenki iránt szeretettel van. Végül szakot vált, színésznőként végez.
José a humorbomba. A karakter olyan, mint a megformálója, Kerényi Miklós Máté. Örök komikus. Az igencsak szenvedélyes, spanyol fiú utálja William Shakespeare-t, önbizalomban nincs hiánya és mindent túlzott vérmérséklettel hajt végre.
Meg kell említeni persze a tanerőket is, akik igyekeznek báránykáikat megfelelő módon terelgetni ezen a nehéz úton. Próbálnak kiteljesedni a tanításban, tehetségüket átadni a diákoknak. Őket Szulák Andrea, Vásári Mónika, Németh Kristóf és Pálfalvy Attila játszotta szerda este.
Egy nagyon izgalmas produkcióról beszélünk, mind a táncban, mind a díszletben és látványelemekben sokat ad a nézőnek. A zenészek tehetségesek, a táncosok, a szereplők erre a táncstílusra, mozdulatokra nagyon sokat készültek, komoly erőnlétet igényel valóban.
Egy nagyon megható rész volt a diplomaosztó, amikor egy dalt adnak elő a végzősök Carmen szövegével. Igazán szép megemlékezés a lányról, egy különleges dallal.
“Új nap talál ránk, közel már, ha a hajnali fény, ahogy múlik az éj,
az égre száll… Van időd, hogy átírd a sors könyvét, bennünk a holnap, s tőlünk szép… Bennünk a holnap, s tőlünk szép…”
Sokat nevettünk, de sokat is gondolkodtunk. A fényes, csillogó finálé után, amiben Carmen is visszatér, mindenki eldöntheti, hogy ő vajon mennyi mindent áldozna fel a sikerért, a hírnévért? Csak a kisebb élvezeteket, például az evést? Önmagát? Vagy talán az életét is?
Fotó: Budapesti Operettszínház (Éder Vera), Musicalinfo (Varga Bernadett), Badicz Adrus
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: